Sim City

 2011.03.12. 18:10

  Nagy kedvencem a sim city, ez egy város szimulációs program, olyannyira, hogy akár az egyes emberek életébe is betekintést kaphatunk (sims sorazat), de most nem ez lesz a cél.
  A program érdekessége, hogy nagy hangsúlyt fektet a gazdasági modelre, ennek köszönhetően nagyon nehéz lett a játék.
  Ha kicsi az adó akkor nem lesz miből finanszírozni a várost, ha meg nagy akkor nem lesz kinek várost épiteni. Az adót olyan 10% körűl érdemes tartani, ez persze amerikai model,
ott kevesebb megy az államnak, és több a városnak, viszont ha kölcsönt veszünk fel, szinte biztosra vehetjük, hogy tönkremegy a város, kölcsönnel penge élen fogunk táncolni, és ha bármi beüt akkor jön a csőd, persze szinte végtelenségig vehetünl fel újabb kölcsönöket, ebben is nagyon reálius a játek, és latszólag minden jól is megy, de az igazság az, hogy mér az első kölcsönnel tönkre tettük a várost. Az, hogy ez mikor éri utól a vezetést, azaz a játékost, csak idő kérdése.  

   Sajna az utak csak 90 fokban forgathatóak, valamint a hidakat, és egyéb epületeket is csak meghatározott készletből vállogathatjuk, de igyekeztem minden iskolat, hivatali intézményt a helyére rakni. Ipari létesitményből viszont jóval többet raktam le, az ipartelepi úton túlra, mivel a program gazdasági modelje nem tud mit kezdeni az ipar hiányával. Mondjuk a jelen polgármesteri hivatal sem, viszont ők ehhez nem értenek, nekem meg könnyú dolgom volt e tekintetben.

Inne tudod letölteni.: http://szentesblog.fw.hu/cityszentes.zip

A bejegyzés trackback címe:

https://szentes.blog.hu/api/trackback/id/tr92733894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása