Egyik este bandukoltam hazafelé, nem is túl későn, talán este 11 óra körűl, természetesen a járdán, mivel az úttest az autóknak van fentartva, és különben sem szeretném ha a kivilágítatlan hátamon átmenne egy autó. Nincs is annál szebb, hogy egy holdvilágos éjszakán, magunkba szívva a friss levegőt sétálgatunk, és közben kémleljük a csillagokat, pláne, hogy  ez az év ritka intenzív hullócsillag ügyileg. Ezt az idilt kezdte beárnyékolni a sok kutya, amik acsarogva rontottak a kapuknak, és már az egész utca a kutyüvöltésektől volt lármás, nem utálok ennél semmit jobban, tiszta tanya. A kutyások általános nemtörődömsége engem nagyon felháborít. Bár a tanyát már meg sem merem említeni, mert ott sokszor szabadon garazdálkodnak ezek a vadállatok, gyermekeinket is veszélyeztetve. Azonban engem sem kell félteni, kicsit már azt hiszem fel is mérgeltem magam, és a holyagom is igencsak feszült, így abban az igazszágtételben részesítettem a következő kerítésnek ugráló két kutyát, hogy a kerítésen keresztűl lehugyozhattam őket. Eltartott vagy 2 percig, de a gazdájuk csak nem ébredt fel.